Harmadszor fogom írásomat ugyanazzal az idézettel kezdeni:
"Igenis komoly veszélyként kell említeni egy létező jelenséget: a jobboldali érzelmű emberekben az elmúlt évtizedekben felhalmozódott temérdek frusztráció hatalmi helyzetben könnyen vezethet elviselhetetlenül arrogáns stílusú túlkompenzációhoz. Azaz véleményem szerint kerülendő minden olyan verbális gesztus és konkrét cselekvés, mely úgymond a baloldali kurzus megalázásának szándékán kívűl egyéb kommunikálható eredménnyel nem jár"
Szomorú látni, hogy az Alkotmánybírósággal való teljesen felesleges szívózás körüli felháborodásból és a médiatörvény módosítása kapcsán kialakult hisztériából a Fidesz semmit nem tanult, sőt: az elmúlt heti produkcióival a kisstílű arrogancia és a butaság olyan mélységeibe küzdötte le magát a kormánypárt, ahová még legelvakultabb híveik sem követték őket. Remélem Orbán Viktor olvas legalább Heti Választ, mert ha más nem, akkor Stumpf András határozott állásfoglalása egyértelműen kéne jelezze számára, milyen komoly a gond. Lázár János városi közgyűléses dumája a teljes szöveg ismeretében kitűnő kommunikációval még magyarázható lenne, a Ferihegy átnevezése kapcsán megejtett kicsinyes bosszú azonban már úgy sem. A változatlanul impotens fideszes kommunikáció mellett pedig kisebbfajta atombombaként hatnak ezek az ügyek a tömegbázisra. Tulajdonképpen meglepő, és pusztán az ellenzék szétesettségének köszönhető a lemorzsolódás látszólagosan lassú üteme. Az ilyen ügyek azonban csak lassan szivárognak le a társadalom szélesebb rétegeibe, és elhúzódva fejtik majd ki teljes hatásukat.
A legnagyobb gond ezekkel a szimbolikus, közvetlenül azonban a széles tömegek mindennapjait nem érintő botrányokkal, hogy feleslegesen szűkítik a gazdasági és társadalmi szempontból ténylegesen szükséges, viszont rövid távon népszerűségvesztéssel járó intézkedések mozgásterét. A tavaszi újabb gazdasági intézkedéscsomag ahelyett, hogy végre komolyabban hozzálátott volna közismert problémák (társadalmi ellátórendszerek, segélyezés, közbiztonság) megoldásához, ismét csak a felszínt kapargatta, és ugyanaz a gyáva, töketlen hozzáállás érződik ki mögüle, ami már 2006-ban is megakadályozta Orbánékat abban, hogy az ország érdekét saját népszerűségük kockáztatása árán is képviseljék. Paradox módon éppen ennek isszák most meg a levét, a szocik szerencsétlenkedése kapcsán kialakult helyzetben ugyanis hiába ígérték, messze nem lesznek képesek csodát tenni. Hiába a kétharmad, hiába van itt a lehetőség, hogy az elszakított magyarok szavazatait mintegy biztonsági tartalékként használva bevállaljanak radikálisabb döntéseket, nem képesek vele élni. Bár egyértelműen csak pár év távlatából tudjuk majd megítélni, laikusként a megváltoztatott adórendszer, a nyugdíjrendszer finanszírozási kényszerének rövid távú csökkentése, a beígért, de megvalósulni még nem igazán látszódó állami karcsúsítás, és a többi intézkedés, melyeket jelentéktelenségük okán már nem is nagyon tudunk emlékezetből felidézni, közel sem biztos, hogy meghozzák a várt fordulatot.
Ha pedig az emberek nem éreznek majd életkörülményeikben számottevő javulást, akkor bizony az ilyen ügyek bőven elegendőek lehetnek arra, hogy elforduljanak a Fidesztől. Ennek veszélyét a 2002-es trauma után a párt nem elég hogy nem képes komolyan venni, látszólag még rá is játszik a mélyen berögzült sztereotípiákra, a józanabb hangok jobbról pedig süket fülekre találnak. Ha ez így megy tovább, a következő időszak nagy kérdése az lehet, hogy ki lesz képes a csalódottakat maga mellé állítani. A magyar választókat ismerve sajnos minden okunk megvan a pesszimizmusra.
Ajánlott írások:
Ferihegy - Ki védi meg a Fideszt?
Stumpf András írása
Török Gábor a csökkenő támogatottságról (+1)