Háromnegyed

Nem gondoltam volna, hogy lesz még ilyenben részünk, de tegnap azt az Orbán Viktort  hallhattuk az EP-ben, akit legutoljára talán a 2002-ben, a TF-nél láttunk. Magyarország első embere részéről valószínűleg Horthy óta a legkarakánabb és legfelemelőbb megnyilvánulás volt ez, egy olyan beszéd, melyre okkal hivatkozhat bármikor a választó, ha meg kell indokolnia, miért a Fideszre adta le voksát.

Elő lehetne venni a szokásos liberált toposzokat persze, hogy Orbán azonosítja kormányát a nemzettel, meg szinte biztos vagyok abban is, hogy a Zindex szépen meg fogja írni, hogy nincs igaza Orbánnak, a német médiatörvény igenis demokratikusabb. Csakhogy nem ez a fontos. A fontos az, hogy egyrészt ennek a bandának, melynek Magyarországgal kapcsolatos kompetenciáját pontosan mutatja, hogy sikerült Magyar Nemzetes cenzúrázott címlapokkal is tiltakozniuk, teljesen felesleges részletekbe menő aprólékossággal válaszolni, mert messze nincsenek azon a szinten, hogy ezt kiérdemeljék. A fontos az, hogy végre valahára nem a szokásos megalázkodást láthattuk, hanem egy önmagából kikelő hisztérikus cohnbenditet, és leesett állú európai politikusokat. A legfontosabb pedig az, hogy most végre láthatjuk majd a gyakorlatban annak az állításnak a beigazolódását, miszerint baromira nincs mitől beszarni, igenis oda lehet és oda kell mondani nemzetközi színtéren is, és nem fog történni semmi, már azon kívűl, hogy meghunyászkodás helyett erőt mutattunk fel, ami egyrészt felemelő, másrészt pedig a nemzetközi politikában egyedül ebből értenek.

Nem a szívügyem a médiatörvény, és a Fidesz más balfaszságait is erős fenntartásokkal kezelem, de nagyon jól esett látni, hogy Magyarországnak végre Miniszterelnöke, és nem egy szerencsétlen balfasz elkúrója van. Jó lenne persze, ha ebből a harciasságból végre itthonra is jutna valami.

"Igenis komoly veszélyként kell említeni egy létező jelenséget: a jobboldali érzelmű emberekben az elmúlt évtizedekben felhalmozódott temérdek frusztráció hatalmi helyzetben könnyen vezethet elviselhetetlenül arrogáns stílusú túlkompenzációhoz. Azaz véleményem szerint kerülendő minden olyan verbális gesztus és konkrét cselekvés, mely úgymond a baloldali kurzus megalázásának szándékán kívűl egyéb kommunikálható eredménnyel nem jár"

A választások idején írtam mindezt, és úgy tűnik, lassan vesszőparipámmá válik a fenti idézet, hiszen immár másodszor hivatkozok rá. A médiatörvény kapcsán kialakult hisztéria minden eddiginél világosabban mutatta meg, mennyire valós veszélyről van is szó. A Fidesznek ez a remek húzása gyakorlatilag visszahozta a szarból az ellenzéket. Török Gábor volt olyan kedves, és nagyon precízen fogalmazta meg az ezzel kapcsolatos véleményemet:

Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása – ezért is vallom, hogy a  szándékokra vonatkozó külföldi bírálatok egy része valóban túlzás, félreértés vagy pánikkeltés. Ennek ellenére olyan veszteségeket szenvedett és szenved el a kormány az amúgy a fontos ügyekhez képest huszadrangú médiatörvény (értsd: természetesen nem a sajtószabadság huszadrangú, hanem a médiatörvény módosítása volt az a valóban fontos ügyekhez képest) miatt, amelyeket egyáltalán nem kellett volna, s ezek alapvetően nehezíthetik meg a valóban lényeges célok érvényesülését. Ha a Fidesz engedi, hogy ebben a helyzetben a „szemben a világgal” heroizmusa hassa át és terelje a politikai irracionalizmus irányába a működését, akkor sorsa nem nagyon lehet más, mint a biztos bukás. Lehetetlen, hogy ez megérje.

Két kiegészítést szeretnék tenni ezzel kapcsolatban. Szeretném ugyanakkor leszögezni, hogy ezek egyike sem mentség a Fidesz balfaszkodására.

Egy: azt azért beláthatjuk, hogy a nyugati média és az Eu politikusai felől érkező kritika nem annak tudható be, hogy az elmúlt nyolc év ámokfutása melleti asszisztálás után nagy hirtelen mindenkiben feltámadt a demokrácia védelmére irányuló buzgó tettvágy. Itt csupán annyi történt, hogy a Fidesz az EU-Elnökség kezdetére időzítve feladott egy hatalmas labdát, melyet Magyarország tökének megszorongatása érdekében, vagy éppen saját belpolitikai pecsenyéjük sütögetésének kapcsán az EU politikusai és nagy halai nem átallottak lecsapni.

Kettő: Mindazok, akik cinikus összekacsintással a piacra hivatkoztak, mikor a hirdetők minden gazdasági racionalitást figyelmen kívűl hagyva előnyben részesítették a baloldali lapokat, akiknek semmi gondjuk nem volt a Pannon Rádió kormányváltás utáni felszámolásával, akik egyszer sem emelték fel a szavukat, fehérítették ki a profilképüket a facebookon, mentek el tüntetni a 2006-os és az azt követő rendőri és igazságszolgáltatási önkény és terror ellen, akik szerint a Buda 1541-es elfoglalásának történelmi jelentőségét (ja nem, bocs, a Holokausztét) kétségbe vonó véleményeket büntetni hivatott törvény teljesen rendben van, akik nagyban drukkoltak, mikor Draskovicsék megpróbálták megszüntetni a Kurucinfót, akiknek a lámpavasra húzás eléggé jogosnak nem tekinthető követelése helyett egy fikarcnyi ejnye-bejnyére sem futtotta, mikor Veres János drogügybe próbálta keverni a Célpont riportereit, akiknek egy szisszenésre sem futotta, amikor Pál Gáborra és Villány Károlyra ráküldte embereit Szilvásy, miután azok lesencefalui építkezése kapcsán oknyomoztak, akiknek nem érte el az ingerküszöbét, amikor Pindroch Tamást Keller feljelentése hatására rabosították, azok jobban tennék, ha a hisztériakeltés helyett a laposkúszás műfaját gyakorolnák, máskülönben nem lesznek hitelesek. Még akkor sem, ha egyébként demokráciaféltésüket a Washington Postban vagy az Economistban adják elő.

Miközben immár lassan egy hónapja tart a hiszti, egyáltalán nem kap figyelmet egy, a magyarság sorsát és a hosszú távú nemzetstratégiát alapvetően meghatározó fordulópont: 2011-től kérvényezhetik a magyar állampolgárság felvételét -vagy ha úgy tetszik, visszaállítását- az elszakított magyarok. Nem csak az lesz érdekes, hogy hányan élnek majd a lehetőséggel, hanem az is, hogy a politikai képviseletet jelenleg ellátó magyar pártok vezetői élnek-e vele, és döntésüket a magyarok miként ítélik majd meg. Mindez bővebben kifejtve itt olvasható, kötelező írás!

A választ aligha bízhatnánk hitelesebb személyre, mint magára a CEO-ra:

The chief executive of Moody's Corp. says his company's inaccurate ratings of mortgage-related investments were "deeply disappointing" but investors shouldn't rely on ratings to buy or sell securities.

Mindezt annak kapcsán mondta, hogy a válság előtt a bedőlő cégek értékpapírjait AAA minősítéssel illette eme remek cég. A mostani leminősítés miatt hisztiző index-függő barátainkat tehát nyugodtan irányítsuk ide.

Az előző bejegyzésem, mely ismertette az immár lassan két hetes MN-cikket, rengeteg kommentet generált. Ezek egyikében felvetették, hogy valami nem stimmel az adatokkal, mert a Varga-Patrubány-féle tanulmány által kalkulált 500 milliárdos veszteség, és a PSZÁF által számított 0,7%-os reálhozam egyszerre nem lehet igaz. Én ezt akkor annak tudtam be, hogy a veszteség kiszámításánál nem a reálérték megőrzéséhez, hanem egy 100%-ban államapírokba fektető primitív stratégiához képest kalkuláltak. Nem így volt, mikor végre ismét a kezem ügyébe került a nyomtatott cikk (online is fenn van már), láttam, jól írtam le a dolgot.

Az ellentmondás tisztázása érdekében levelet próbáltam írni az mno-n keresztül a szerzőknek, amire válasz nem érkezett. Ellenben a Századvég egy rövid cikkben gyakorlatilag megismételte az MN-cikk állításait, majd a levélben ismertetett fenti ellentmondás két nappal ezelőtt váratlanul téma lett. Tudomásom szerint ezen blogon kívűl az interneten sehol senki sem mutatott rá a problémára, pedig annak felismerése és tisztázása alapvető érdeke lett volna a kormányzatnak, még azelőtt, hogy bármit is kezd a pénztári rendszerrel. Az 500 milliárdos bukó ugyanis messze a legütősebb érv a rendszer felszámolása mellett.

Nos, ezt nagy nehezen végre felismerték a párközeli zsenik is, és Selmeczivel bedobatták azt a közbeszédbe. A Stabilitás Pénztászövetség pedig reagált, balos hírforrások szerint cáfolt. Hogyan is néz ki a cáfolat? Először az állítás még egyszer:

"A  2500  milliárd  forintnyi  adósság kamatterhe 1998 óta összesen 1050 milliárd forint. Vagyis a pénztárak működési költségeinek levonása  után  a  2500 milliárdnyi járulékbefizetés  fennmaradó  részének  1050 milliárd  forint hozamot kellett volna  termelnie ahhoz, hogy a  rendszer nemzetgazdasági szinten ne okozzon vagyonvesztést. Ez sajnos nem sikerült. A magánpénztárakban felhalmozott vagyon értéke ma 3050 milliárd  forint, mintegy  500 milliárddal  kevesebb  a  járulékbefizetések miatt  keletkezett államadósságnál és kamatainál."

A "cáfolat" pedig így hangzik:

A PSZÁF kimutatása szerint a 2009. július 9. és 2010. március 31. közötti időszakban összesen 64 804 visszalépési kérelem, és 1 386 nyugellátás módosítására irányuló kérelem érkezett be a magán-nyugdíjpénztárakhoz, amelyből 2010. március 31-ig 62 059, illetőleg 1 264 kérelmet fogadtak és számoltak el. A megjelölt időszakban elfogadott visszalépési kérelmet benyújtott pénztártagok egyéni számlájának piaci értéke 89,7 milliárd volt, melyből összesen 88,8 milliárd forintot adtak át a Magyar Állam részére (a különbözet a tagdíj-kiegészítés összege, amely a pénztártagot illeti meg).(...) (a Századvég közleménye) pusztán azt próbálja hibás adatokból kiszámolni, hogy az eddigi hozamokkal a pénztártagok mennyire jártak jól, és ebben kimutat több teljesen értelmetlen számot, ami leginkább azért az, mert a pénztárak nem zártak még le portfóliókat és el sem jutottak a szolgáltatási időszakig.

A lényeges részek kiemelése tőlem. Tehát a szövetség 88,8 milliárdra tud konkrét magyarázattal szolgálni, a többit (410 milliárdot) pedig az igencsak kamugyanús uccsó félmondattal próbálja elintézni. Nos, ezek alapján én azt mondom, továbbra is várjuk a konkrét magyarázatot erre az összegre, valamint ha erre nincs magyarázat, akkor azt, hogy milyen adatok alapján dolgozott a PSZÁF, és azokat ki hamisította meg.

Van egy másik fejlemény is, ez sem lényegtelen. Balos körökben már-már mintegy az őszödi beszéd kapcsán kialakult kognitív disszonancia feloldásaként ünnepelték azt a fotót, melyen a Fidesz áprilisra készült szórólapja látható, rajta a szöveg: "a Fidesz megvédi a magánnyugdíjpénztárakat". Nos, most végre valahára ki bírt derülni (azaz nem a szórólap köröztetésének kezdete utáni max 45. percben, mint az normális kommunikációs stábbal rendelkező jobboldali párttól elvárható lenne), hogy van ennek a füzetkének bal oldala is, és az üzenet ennek fényében "kicsit" más értelmet nyer:

Magyarul a Fidesz a tervezett privatizációtól akarta megvédeni a pénztárakat. De milyen privatizációról van itt szó? Ez nem más, mint az Oszkó-féle T/11079-as törvény, melynek értelmében a következő történt volna ('karácsonyfalvi' kolléga értékes hozzászólását idézem a fenti mandiner-link alól, amúgy érdemes az egész kommentfolyamot végigolvasni):

"Az 1997-es magánnyugdíj pénztár törvény alapján a pénztár jogi személy. A pénztár tulajdona az ide kerülő vagyon, amelynek a kezelését vagyonkezelőkre bizza. Egyrészről a pénztártag a pénztár tulajdonosa, meg nem határozott arányban. Másrészről a pénztártagnak számlakövetelése van azzal a pénztárral szemben, amelynek részben tulajdonosa is. Ez a számlakövetelés az 5.§ (4) bekezdése szerint úgy működik, mint a tulajdonjog (örökölhető, stb.)

Az Oszkó Péter által benyújtott T/11079 sz. törvényjavaslat a péntár tagokat, mint a pénztár tulajdonosait fosztotta volna meg a vagyonuktól, mivel a biztosító rt-knek már a részvényesek lettek volna a tulajdonosai. Természetesen a tagok számlakövetelése fennmaradt volna az rt.-vel szemben is, mint akármelyik banknál egy speciális számlakövetelés. Azonban a pénztár, mint jogi személy vagyona átkerült volna a biztosító rt. tulajdonába. (...)

Attól kezdve, hogy a magánbiztosító rt.-k vagyoni kötelezettségére a Magyar Állam válalt volna garanciát, az rt-k megbízhatatlanná váltak volna, hiszen úgyis kifizeti az állam a nyugdíjasokat a törvény garancia kötelezettséget előíró rendelkezése alapján."

A törvény nem lépett végül hatályba, fennakadt az Alkotmánybíróságon. De a szórólapon szereplő ígéret konkrétan ennek a szándéknak a megakadályozása kapcsán született. Magyarul ismét kiderült, hogy a balos propaganda pont az, ami egyébként minden más esetben is volt: aljas, csúsztató, szándékos hazugság, tervszerű megvezetés. A kérdés pedig továbbra is aktuális: fentiek tükrében vajon az Orbán kormány készül-e ellopni az emberek pénzét, vagy netán éppen azok lelkén száradna-e a további vagyonvesztés, akik most az átalakítások ellen a leghangosabban ágálnak?

Utólag megvettem a szombati Magyar Nemzetet, annak magazinjában ugyanis egy kihagyhatatlanul fontos cikk található, mely megérdemli, hogy a lehető legszélesebb nyilvánosságot kapja. Valójában alapvető fontosságú lett volna, hogy az ebben leírt tényekkel és számításokkal azelőtt tisztában legyen a közvélemény, még mielőtt hozzáláttak volna a magánnyugdíjpénztárak felszámolásához. Ebben az esetben ugyanis az "Orbán lenyúlja a pénzünket" - jellegű balos propaganda pont annak tűnt volna, ami egyébként minden más esetben is volt: aljas, csúsztató, szándékos hazugságnak, tervszerű megvezetésnek. Na de nézzük, mi is szerepel Varga István és Patrubány Anna írásában!

Magyarországon 1998 elején indult el a kötelező magánnyugdíjrendszer. Az elmúlt 12 évben nominálösszegben (azaz nem reálértékben) összesen 2555 milliárd forintot fizettek be az emberek a pénztárakba. Kifizetések lényegileg még nem történtek, az első komolyabb összegek csak 2013-tól lennének esedékesek, így ezen jogcím alatt mindössze 15 milliárd forint hagyta el a rendszert. Ha ehhez hozzáadjuk a 2009. végén 2649 milliárdot kitevő pénztári vagyont, azt látjuk, hogy 12 év alatt 109 milliárdos többlet keletkezett. Igen ám, csakhogy kifelejtettük számítasainkból azt a fránya inflációt! A befizetett 2555 milliárd reálértékének megőrzése esetén ugyanis most 3195 milliárd kéne legyen a teljes pénztári vagyon. Magyarul: a pénztártagok nem kevesebb, mint 531 milliárdot buktak az elmúlt 12 évben. Hogyan lehetséges ez? Érdemes ezzel kapcsolatban elolvasni ezt a tanulmányt, melynek leglényegesebb grafikonját ide is beteszem:



Ám itt még nincs vége! Érdemes megnézni, mennyibe is került ez a félbilliós bukta az államnak. Mivel a magánpénztárakba kerülő pénzből nem lehet az aktuálisan esedékes nyugdíjakat kifizetni, a kieső összeget más forrásokból pótolni kell, azaz végső soron az államnak 2555 (3149) milliárddal több hitelt kellett az elmúlt 12 évben felvennie. Ennek kamatterhei, feltéve hogy a finanszírozás államkötvényeken keresztül törént, 249 milliárd forintott tettek ki. Ám ezzel még mindig nincs vége: a pénztárakba való befizetéshez adókedvezmény is jár, ami szintén közel 251 milliárd forintos kiesést jelent.

Azt gondolná persze az ember, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak gondosabban kezelik a rájuk bízott összeget. Nos, ha megnézzük a számokat, láthatjuk, hogy semmivel sem bizonyultak eredményesebbnek a kötelező pénztáraknál: Mindent figyelembe véve 12 év alatt  154 milliárdos értékvesztést realizáltak.

Mindent összevetve tehát 500 milliárdba került az államnak az, hogy a pénztárak 531 milliárdos bukót produkáljanak. A kérdés már csak az, hogy a fentiek tükrében vajon az Orbán kormány készül-e ellopni az emberek pénzét, vagy netán éppen azok lelkén száradna-e a további vagyonvesztés, akik most az átalakítások ellen a leghangosabban ágálnak? A másik kérdés pedig az, hogy a fenti adatok birtokában mégis hogyan volt képes a jobboldal kommunikációs vereséget elszenvedni ebben az ügyben, és kit terhel ezért a felelősség?