Vészterhes időkben derül ki igazán, mire is képes egy kormányzat. Nem történt ez másként most sem: az önkormányzati választásokig lényegében kibekkelésre játszott a Fidesz-kormány. Ha megkérünk majd négy év múlva valakit, ugyan mondjon már fejből pár emlékezetes eseményt az első fél évből, aligha fog tudni felidézni bármit is. A 29 pont, az IMF-el folytatott csörte, a forintárfolyam körüli teljesen indokolatlan hisztéria, néhány necces személyi döntés, ezek mind olyan epizódok, melyek legfeljebb a megrögzötten gyurcsányista gondolkodók egymás rettegtetésére szolgáló mitológiájában fogalják majd csak el az őket meg nem illető helyet.
Az iszapkatasztrófa időzítése azonban egy jobb forgatókönyvírónak is becsületére vált volna: brutális hirtelenséggel tematizálta át a közvéleményt, véget vetve az önmagát rommá nyerő jobboldal önfényezésének, és a baloldalon kialakulóban lévő hatalmi harc kapcsán megindult spekulálásnak. A látványos pusztítás sokkolta a közvéleményt, és kezdetben persze megbénította a politikát is. A sírás-rívás, sajnálkozás és erőtlen hadoválás légkörét aztán Orbán Viktor tőle talán 2002 óta nem látott határozottsággal törte meg. Bárki bármit is mond, azt el kell ismernie: Viktor rég nem látott pontosságal érzett rá a közhangulatra, és tökéletesen tisztában volt vele, mit kell tennie.
Mulatságos volt látni a baloldal zavarodottságát: kezdetben ők is támogatták az intézkedéseket, megszavazták a MAL-törvényt, majd ráeszméltek arra, amit Orbán az első pillanattól kezdve látott, hogy itt bizony többről van szó, mint a konkrét katasztrófa elleni határozott fellépésről: az események kiváló ürügyet szolgáltatnak az elmúlt évtizedek gyanús privatizációs ügyleteiből profitáló, és ilyen-olyan módon az ezeket az ügyleteket nyélbe ütő baloldali kormányzatot támogató gazdasági érdekszféra elleni támadásra. Az eszmélést azért aztán lassan tett követte, az elmúlt két napban pedig eláraszották a sajtót a putyinizálódásról, a visszatérő szocializmusról, és a jogállam végéről értekező publicisztikák, blogbejegyzések. Természetesen ugyanazok tollából, akik a jogállamot már a gyurcsányi ámokfutás alatt is a népszavazástól, és nem a szemkilövetőktől féltették. Csak a szokásos, mondhatnánk.
Ami viszont szokatlan, az a nemzetközi sajtó pozitív hozzáállása Orbán intézkedéseihez. A belaweyering-gyanús cikkek hiánya arra enged következtetni, hogy a baloldal háttérországa komolyan megrendült.
A kérdés most már csak az, hogy ki bírja-e használni ezt a rendkívűl kedvező, már-már történelminek is nevezhető helyzetet a jobboldali kormányzat? Mer-e továbbmenni az úton, és politikai hatalma után a szocializmusból sikeresen átmentett gazdasági hatalmát is képes-e megtörni az országot évtizedeken át megbénító érdekszférának? Háttérbe szorulnak-e végre valahára a Tolnayk, a Bakonyik? Ha fülkeforradalom helyett valódi rendszerváltást szeretne a Fidesz, akkor végig kell vinnie a most megkezdett folyamatot.
Megjegyzés: amúgy érdemes eljátszani két gondolatkísérlettel. Az egyikben képzeljük el azokat az eseményeket és nyilatkozatokat, melyek egy Gyurcsány-kormány alatt bekövetkezett ugyanilyen katasztrófa kapcsán keletkeztek volna, a másikban pedig képzeljük el, hogy baloldali érzelmű megmondóinkat egy olyan alternatív valóságba helyezzük el, melyben a szennyezést okozó cég valamilyen módon a jobboldali érdekszférához köthető. Megnyugtató érzés ezekhez képest a valósággal szembesülni.
